Helyi rutinnal és pályaismerettel a külföldi nagymenők ellen
2011.09.07. 21:41:12
Az XLavina Pap Motorsport – Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, Pethő István és Rubóczky Attila elszántan készülnek pályafutásuk első IRC (Intercontinental Rally Challange) futamára, melyet azokon a Pécs környéki pályákon rendeznek, amiken ők már évtizedek óta koptatják az aszfaltot.
Pethő István: – A pályabejáráson nagyon szépen kifinomítottuk az itinert, és szerintem tényleg tökéletesen felírtuk a pécsi pályákat, úgyhogy ez biztosan nem lesz akadálya a jó szereplésnek. A teszten Yanchi (Balogh János) barátunk segített beállítani a futóművet, amit ezúton is külön köszönünk neki, mert talán még sosem sikerült ilyen jó munkát végeznünk ezen a téren. Többek között emiatt is érzem úgy, hogy minden adott ahhoz, hogy egy jó eredménnyel rukkoljunk elő ezen a hétvégén.
– Ez lesz az első IRC-versenyünk, de hazai pályán megyünk, ezért igazából semmi különöset nem éreztünk a felkészülés során. Persze jó érzés lesz ilyen nagy nevek ellen versenyezni, és ez kétségkívül egy kis plusz motivációval tölt el minket, de mi mindent ugyanúgy fogunk csinálni, mint bármelyik hazai versenyünkön. Meglátjuk, ez mire lesz elég, és persze bízunk a legjobbakban.
Rubóczky Attila: – Túl vagyunk a teszten, ami nagyon jól sikerült. Elsősorban az autó futóművén állítgattunk, amiben Balogh Jani is segített nekünk, és szerintem ilyen jó futómű-beállítással talán még egyetlen versenyen sem mentünk, úgyhogy reméljük, hogy ennek köszönhetően tudunk majd gyorsulni magunkhoz képest. A pályabejárással végeztünk, és minden adatot feldolgoztunk, de túl sok meglepetés persze nem ért minket, hiszen évtizedek óta megyünk ezeken a pályákon.
– Izgatottan várjuk ezt a kétnapos „orrvérzésig” versenyt, ami kétségkívül pályafutásunk legrangosabb megmérettetése lesz. Megtiszteltetés és egyben nagy kihívás lesz ilyen nagynevű pilóták ellen versenyezni, és természetesen kíváncsiak várjuk, hogy milyen időket tudunk majd futni hozzájuk képest.
– Próbáljuk majd az évtizedes rutint és pályaismeretet kamatoztatni, és a saját előnyünkre fordítani a külföldi nagymenőkkel szemben, de ők tényleg elképesztően jó versenyzők, úgyhogy nem lesz egyszerű ellenük nagyot alkotni. Ha ebben az IRC-mezőnyben az első húszban tudnánk végezni, az szerintem már egy nagyon szép eredmény lenne.